2014. március 10., hétfő

PPK- Patakparti paprikás krumpli


Néhány éve felfedeztünk kis családommal egy fantasztikus helyet a Lajosforráshoz vezető úton.  Teljesen idilli: patakpart, erdő, madárcsicsergés, folyamatos csobogás, minden évszakban átalakuló terepviszonyok. Történt körülbelül két éve, hogy az aznapi kiránduláshoz készülődve kipattant a fejemből az a remek gondolat, hogy összedobok egy paprikáskrumplit, elvisszük magunkkal, majd ott a tűz melegében felmelengetjük és csudajót falatozunk a patak partján. Ezek voltak a kezdetek, aztán minden évszakban visszajártunk erre a szuper helyre és a következő alkalommal már egy kis bográcsot is vittünk magunkkal – ekkor készült életem legfinomabb pásztortarhonyája.



Ma egy hosszabb kihagyás után újra meglátogattuk szeretett kirándulóhelyünket, ugyan az idő még nem ad okot különösebb vizeskedésre, de most is kiválóan lehet köveket dobálni a vízbe és hosszú kidőlt fákat igazgatni a patakon átvezető híd készítése végett. Természetesen ilyenkor tüzet is feltétlenül kell rakni, hogy az ember valódi erdei remetének érezhesse magát.



Indulás előtt összedobáltam a paprikás krumpli elkészítéséhez szükséges, nélkülözhetetlen alapanyagokat a kicsike bográcsba, ami pont alkalmas az ilyen esetekre. Só, paprika, majoranna, hagyma, olaj, krumpli és egy pár debreceni. Igyekszik az ember ilyen esetekre valami egyszerűt kitalálni, hogy ne kelljen a komplett kamrát magával cipelni.



Kivételesen nem a tökéletes paprikás krumpli receptjét szeretném megosztani veletek, hanem az élményt, amit egy patakparti főzés ad. Amikor kialakult a Gasztrokriszta projekt és megfogalmaztam a számomra fontos öt pontját,  negyedikként az "Egyél a szabadban!" szerepelt. Milyen más akár csak egy szendvicset a teraszra könyökölve elfogyasztani, vagy egy szürke hétfő estén kiülni a teraszra falatozni egy pohár finom borral.


A patakparti paprikás krumpli is ebbe az örömkörbe tartozik. Először is, ugye, kell taláni egy tűzrakásra alkalmas terepet, a patak egy hangulatos kanyarulatában. Következő programpontként a rendelkezésre álló kövekből tűzhelyet kell rögtönözni, ahonnan lehetőség szerint a bogrács nem billen le (nem is olyan könnyű feladat) és az alja nem ér közvetlenül a tűzbe.
Majd a nagy kihívás: eső után egy nappal száraz tüzifát taláni... Végül meggyulladt a mini-tüzünk, a mini-tűzhelyen és feltehettük a mini-paprkikás krumplit főni.



Tudom hogy a felfüstölődés meg a különleges vízközeli hangulat teszi, de szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az így készült étel sokkal finomabb lett, mint hagyományos otthoni körülmények között. Úgyhogy biztatlak mindnyájatokat a kültéri főzöcskézésre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése