2013. november 26., kedd

Az én fúziós Pho-m

Budapesten egyre több Pho-leveses hely nyílik,  nagyon trendi lett ilyet enni – ennek én rettentően örülök, mert a kedvenceim közé tartozik, szerintem orvosság mindenféle testi-lelki bajra.  Az eddig próbált éttermes változatok közül a legjobban a Hai-Nam levese a ízlett, de vannak még felfedezésre váró helyek. Sokan méltatják sokféle gasztroblogon a vietnámi Pho levest, ezt meghagyom nekik, inkább a saját változatomat osztom meg veletek.



Lehet hogy eretnekség, de létrehoztam saját verziómat. Valahogy úgy indult az egész, hogy sikerült egy hatalmas adag vasárnapi húslevest készíteni bő lével. A zöldségek és a húsok elfogytak és maradt még legalább fél liter a jó kis húsléből. Adódott a lehetőség kísérletezésre... Ugye ilyen kincset nem dobunk ki, általában le szoktam fagyasztani és rizottó felöntögetéséhez használom el az ilyen ízes maradékokat, de valahogy szöget ütött a fejembe, hogy Pho-szerű levest szeretnék enni.

Volt itthon üvegtészta, az a vékony átlátszó, néhány féle zöldség: fehérrépa, sárgarépa, petrezselyem, kápiapaprika, kínai kel, meg egy fél csirkemell. A hűtő állandó lakói között szerepel még a gyömbér és néhány chili is. Úgy álltam neki az előkészületeknek, hogy direkt nem néztem meg semmilyen receptet, nem akartam befolyásolódni.

Elsőként felcsíkoztam a csirkemellet, néhány csepp szezámolajat cseppentettem rá, egy evőkanálnyi szójaszószt, 1-2 gerezd fokhagymát aprítottam bele és egy 1 cm-nyi gyömbérdarabot. Ezt hagytam addig érlelődni amíg felaprítottam minden zöldséget.

Leforráztam az üvegtésztát és hagytam, hogy megpuhuljon a forró vízben.

Ezután következett a hosszú türelmes aprítás (nem olyan vészes azért). A sárga és fehérrépákat 1-1 darabot julienne-re (gyufaszálra) szeleteltem. Ez úgy a legegyszerűbb, ha átlós kerek szeleteket vágunk a répákból és utána gyufaszálazunk. Hosszában nem lehet szépre csinálni, teszteltem.

A zöldségekhez is kell 1 gerezd fokhagyma és 1 cm-nyi gyömbér és egy pici kedvesen csípős csili.

A kínai kelt csíkokra vágtam, a petrezselymet felaprítottam, a kápia paprikát pedig apró kockákra vagdostam. Egyáltalán nem hőkezeltem, ezek adják a kellemes roppanósságot.

A csirke már eleget pácolódott, megsütöttem serpenyőben, annyira, hogy ne száradjon ki, hanem finom zaftos maradjon. Amikor elkészült, félretettem.

Jöttek a répák, pici olaj, rá a fokhagyma gyömbér duó, ezt picit pirítottam, majd rádobtam a répákat, csepp szójaszószt kapott és nem vártam meg amíg teljesen megpuhult, ez is maradjon ress, roppanós.

Ilyen még a lé előtt.


Leszűrtem a tésztát és mély tálakba adagoltam, egy kisebb maréknyit fejenként. Erre halmoztam a sült zöldségeket, a sült csirkemellet és a nyers hozzávalókat.

A levest felforraltam, akkor jó ha nagyon forró, mert úgyis lehűtik kicsit a nyers alapanyagok,
nyakon öntöttem vele és amilyen gyorsan csak tudtam, nekiláttam elfogyasztani.

Lehet még közelíteni az autentikus verzióhoz lime-mal, halszósszal, csillagánizzsal a lében, de így szimplán is kitűnő.

Azt sem bánnám, ha minden nap ilyet kellene ennem....

Meg fogom csinálni a közeljövőben az eredeti Pho-t is, kiváncsi vagyok milyen lesz otthoni előadásban.







2013. november 24., vasárnap

Nyári emlékek: Báránytajine

Nem fogom tudni bepótolni a lemaradásaimat, de az egyre hűvösebb estéken jó visszagondolni kicsit a nyárra.
Ez a legmelegebb időszak volt valamikor július környékén. Emlékszem, könyörögtünk egy kis hűsért, mindenem odaadtam volna egy mini tóért a kertbe. Tó híján a fügefa alatt szürcsöltük a jeges fröccsöket és korszakalkotó ötleteinket boncolgattuk. De az éhség nagy úr, akármilyen hőségben a konyhába kényszeríti az embert...

Így született ez a kis könnyű nyári BÁRÁNYTAJINE.


A mélyhűtőből előkaptam ezeket az ügyes kis bárány első csülköket. 
Kiolvasztottam, sóztam, borsoztam szegény valaha volt báránykákat.
Sárgarépát és fehérrépát daraboltam apróra, néhány ág kakukkfüvet és kevés rozmaringot szedtem a fűszerkertben. Az egészet bepakoltam a tajine-ba, ami így néz ki:

A tajine a marokkói konyha híres főzőedénye. Bármit el lehet készíteni benne, ők többnyire szószos raguszerű étkeket csinálnak benne. Zöldség vagy gyümölcságyra fektetett húsokat tesznek bele, sajátosan fűszerezik (fahéj, kurkuma, római kömény, ánizs, stb). Az ételeket pedig általában kuszkusszal tálalják.
Használat előtt vízbe kell áztatni, mint a nálunk jobban ismert "römertopf"-ot. Az étel sem nem fő, sem nem sül benne, inkább csak párolódik, ettől lesz benne például a bárányhús fantasztikusan omlós és puha. Az én edényem alja nem ilyen mély sajnos, a teteje cserébe kupolás. Sok féle forma és méret létezik belőle, csinálják vasból, van elektromos változtata is. A cserepeket lehet sütőbe tenni, de simán rá lehet tenni egy grillrácsra is, ott is tökéletesen elkészül.

Tehát, a folyamat következő pontja az volt, hogy meglocsoltam az egész gezemicét olivaolajjal, a zöldséggel is kapott még egy kevés sót, borsot, őrölt babért. Végül pedig még nyakon öntöttem egy fél pohár fehérborral. Összedolgoztam kézzel az egészet, hogy minden átvegye az ízeket és 2oo fokos sütőbe dugtam háromnegyed órára.

A köret Tabuleh volt. 
Kuszkusz, amit csak le kell forrázni és felszívja a vizet (ráírják, hogy mik az arányok). Ebbe kerül apró kockákra vágott paradicsom, pici hagyma, uborka, egy csokor menta, pici só. Az egészet meg kell locsolni alaposan valamilyen finom olivaolajjal (extra szűz), kb. egy fél citrom levével, na meg egy picti megsózni. Kézzel jól összedolgozni, hogy minden mindenkivel össze tudjon jól keveredni és ha van rá idő (itt nem volt) hűtőbe tenni, hogy friss hűvös legyen.

A fügefa alatt falatoztuk...

Aztán a fénnyel játszottunk.