2013. július 24., szerda

Lecsó vs. menza, Gasztrokriszta:Konyhásnénik 1:0

A magamfajta kulináris kurtizánoknak (szerintem másnak is) egy komolyabb kínzással ér fel egy hét, sőt! tíz nap tábori menzakoszt. Hosszasan rákészültem, hogy most bizony nem az ízekről és a jó étkekről fog szólni az előttem álló néhány nap, de értek meglepetések bőven. Elhatároztam, hogy a menzakosztot eszem és nem urizálok a Balaton-parti éttermekben, csak ha már tényleg nincs más megoldás.

Amikor először dugtam be a fejem a kiadóablakon (többet már nem csináltam ilyet)  ez a látvány fogadott...


Elég egyszerű felszerelés, no inoxpult, a higiéniai előírások sok pontján elbuknának szerintem. Nem akarom felvenni a finnyás városi fikázódó pózt, de például tálcát csak az első alkalommal vittem, mert egyszerűen büdös volt és ragacsos. (Állítólag egyik nap volt ellenőrizni a hatóság, kedélyesen hátbaveregették egymást a tábor gondnokával, majd távozott a szerv dolga végeztével.)

Tehát, benéztem a konyhába és előttem állt a föld legmorcosabb és leglepukkantabb konyhásnénije zsírfoltos formaruhájában, arcán az élet minden fájdalmával – és a már jól ismert mozdulattal odasuhhintotta elém a főzeléket, a ráncos kolbásszal... 


A leves valami sós ízetlen zöldséges lé volt, lencsefőzelék még épppen fogyasztható – bár nálam nem ilyen az alapértelmezett –, a kolbász állagát és ízét pedig nem annyira szeretném felidézni, traumatikus élmény volt. 

Egyes szint : részemről teljesítve. Elfogyasztottam. Vártam a hatást, hogy mi lesz, kicsit bizalmatlan voltam, hogy túlélem-e. Túléltem. 

Nem vagyok egy nagy evő, de egy óra múlva már régen elfelejtettem, hogy étkeztem egyáltalán valamit – éhes voltam. Körülöttem a többiek a tábort építették, szép nagydarab fériak, létrákon fel-le mászkálva. Vajon ők mit éreztek? Éhséget!

Elgondolkoztam, hogy mi lehetett eme remek ebédnek a tápértéke...
Nem akarok kalóriaszámlálgatásba bocsátkozni, de ha meg is van kilóra, szinte biztos vagyok benne, hogy csak üres számokat ettünk.


Chili con Carne! :D Viccnek is rossz. Azonosíthatatlan trutyi. Pfuj, de elhatároztam, muszáj volt megkóstolni. Azok a fehér izék a lében darálthús darabok, plusz bab és rántás. Sótlan ízetlen. Megint valami hüvelyessel próbálnak jóllakatni minket. Próbáltuk némi ErősPistával javítani, hogy valami inger érje legalább szerencsétlen ízlelőbimbóinkat, de nem sokat segített rajta. Könyörgöm! Annyira drágák azok a fűszerek??? 

Hogy valami jobbat is megemlítsek, egy örök klasszikus: húsleves, fasírt, krumpli, uborka – és ebből annyit vehettünk, amennyit csak akartunk. Fogyasztható. Azthiszem nálam ez nyerte az aranyérmet, ja nem, volt még egy ennél is jobb bableves. (bab megint, milyen meglepő) 


 A húsleves természetesen köszönő viszonban sincs azzal a fogalommal, amit ennek ismerünk, de van benne tészta, meg sok-sok leveskocka, hogy valami íze is legyen. Kanalazzuk csak szépen a nátrium-glutamátot!

Nem rögzítettem minden napi menüt, bár úgy terveztem, de egyszer-kétszer mégsem lehettem jelen a főétkezéseknél.

Egyes rémhírek szerint – a korábban általam viszonylag jónak emlegetett –, a bableves melletti buktában leleményes táborozók "kukkacot" fedeztek fel. Erről szóltak egy hétig a tábori hírek, sőt még az Open Stég is megénekelte.



Ismét húsleves jól szétfőtt tésztával, ez még hagyján, de az az azonosíthatatlan izé, az sajtmártásos csirke!!! Bizony. Fehér lé, főtt csirkével. A híg lé enyhén savanykás, sajtot szerintem mutatóba sem látott – egyszerűen gusztustalan.

Itt fogalmazódott meg bennem, hogy kikérem magamnak, hogy ilyenekkel etetnek. Elhiszem, hogy nagyon kevés pénzből kell kihozni egy adagot, kérjék el az árát inkább, de ne etessenek se engem, se másokat moslékkal. Tessék normális alapanyagokat használni és tisztességesen elkészíteni azokat az ételeket!!! 

Az utolsó napok egyikén bebizonyítottam, hogy lehet ezt másképp is csinálni, mindenki legnagyobb örömére. Lecsót készítettem, közel száz emberre.

Emberenként két paprikával, egy paradicsommal, egy hagymával és egy szál virslivel számoltam. Tesco-s bevásárlás, ahol bizony egyenként megszámoltam a paprikákat és paradicsomokat. Vettem még padlizsánt és cukkinit, hogy legyen valami újdonság is a táborlakóknak.

Kaptam egy hatalmas (ötven literes) bográcsot, ebben készült az étek. Bájos segítőtársaim hősiesen felszeleteltek mindent. Mivel akadt néhány húshagyó a csapatban készítettem egy kisebb adag vegetáriánus változatot is.


Virslis, szalonnás kolbászos lecsó cukkinivel és padlizsánnal megbolondítva, oregánóval és bazsalikommal fűszerezve.


Vega vertió, ugyanaz mint a fenti, csak húsok nélkül.


Picit csinálhattam volna többet is, lett volna még jelentkező repetázni. Nándi kitörölgette a bográcsot. :)

Sorra jöttek a gyerekek és szebbnél-szebbeket mondtak a főztömre. Hálálkodtak, hogy végre kaptak egy kis zöldséget, hogy kicsit olyan volt, mintha az anyukájuk csinálta volna és nem láttam egyetlen tányért sem, amiben maradék lett volna. SIKER! 

Gasztrokriszta:Konyhásnénik 1:0 

Ha utánaszámolok egy adag pontosan 300 forintból jött ki. Ez sok?

Recept a következő posztban.




1 megjegyzés:

  1. Hát igen,azok a konyhás kaják...uhh rágondolni is rossz. Én is úgy voltam vele,hogy 1óra múlva már éhes voltam..De nekem muszáj volt benyomkodni valamit a számba belőle,mert nem volt pénzem,hogy elmenjek kajálni a strandra...
    Kriszta lecsója fenséges volt!! Én utálom a lecsót!! DE ez olyan volt amit megtudtam enni,és finom volt, még simán benyomtam volna 2tányérral is...jah és nem voltam 1óra múlva éhes...pedig zöldség....KÖSZÖNÖM KRISZTA!!

    VálaszTörlés